Moldvai csángók

A moldvai csángók Moldva tartományban élnek, a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A magyarul is tudó moldvaiak száma ma 62 ezer körülire tehető, ami a moldvai katolikusoknak csak mintegy egynegyede (25,8%-a).

Eredetük nem tisztázott pontosan. A népcsoport magját feltehetően a honfoglaláskor határőrzőként kint hagyott magyarok alkották, akik mellé a magyar királyok a 12-13. században erdélyi és Felső-Tisza-vidéki magyarokat telepítettek. A 15-17. század között magyar husziták és erdélyi menekültek csoportjai érkeztek, az 1764-es madéfalvi veszedelem után pedig nagyszámú székely népesség telepedett le. Az utóbbiak leszármazottaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.

A moldvai csángók egy kisebb része, az északi csángók a magyar nyelv olyan változatát beszélik, amely sok vonásában a középkori magyar nyelvet őrzi. Számos olyan régi szavuk van, amely a mai magyar nyelvből már eltűnt (filjesz, ahét, bücsü, csúkmony, eszüdni, jü, külpis stb.), ezenkívül sok román jövevényszót is használnak. Ma ez a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa (vagyis nem csupán a magyar nyelvjárások egyike, hanem az irodalmi nyelvtől erősen különböző nyelvváltozat). Beszédük nehezen érthető más magyarok számára. A moldvai csángók nagyobb része a székely nyeljárásokhoz hasonló nyelvváltozatot használ, csak több benne a régies szó és nyelvi forma, illetve a román kölcsönzés, mint a mai székelyek nyelvében.

Csoportjaik:

Északi csángók:

Románvásár (Roman) közelében élnek. A legrégebbi csoportot képviselik, akik máig megőrizték középkori dialektusukat. Létszámuk kb. 10-15 000 fő.

Déli csángók és „székelyes csángók”:

Bákó (Bacau) és Vráncsa (Vrancea) megyékben laknak, az Aranyos-Besztercébe futó Tatros, Uz, Szalonc, Ojtoz és Tázló patakok völgyében, valamint a Szeret folyó torkolatvidékén. A magyar anyanyelvű moldvai katolikusok mintegy 80%-a ehhez a csoporthoz tartozik.